A nőknek is fontos helye van az üzlet világában – interjú Szommer Tímeával

A Szommer Könyvelőiroda idén decemberben ünnepli alapításának 10. évfordulóját. Az egyéni vállalkozásból mára három nagyvárosban jelen lévő könyvelőiroda élén pedig egy erős, független nőt találunk, aki a precíz munkában és a kapcsolatépítésben hisz. A könyvelőiroda kerek évfordulója kapcsán Szommer Tímeával beszélgettünk.

 

– Kikkel és hogyan dolgoznak együtt?

– A 2010-es alapítás óta folyamatosan bővül az ügyfélkörünk. Belföldi és EU-s ügyfeleink is vannak, akik tevékenységi kör és vállalkozási típusok szerint is rendkívül széles képet mutatnak. Fontosnak tartom, hogy partnerként működjünk együtt az ügyfeleinkkel, akiknek egyedi, rájuk szabott adózási , számviteli és pénzügyi megoldásokkal segítjük a munkáját. Én azt vallom, hogy egy jó könyvelő nélkül egy vállalkozás csak félkarú óriás lehet.

Stratégiai döntésekben segít

– A könyvelő nem is alvállalkozó, inkább stratégiai partner, ugye?

– Pontosan, hiszen egy vállalkozótól nem várható el, hogy minden adózással kapcsolatos jogszabályt ismerjen, ugyanakkor nagy volumenű döntések meghozatalakor nem lehet félinformációkra támaszkodni. Igyekszem arra „nevelni” az ügyfeleinket, hogy a nagyobb elhatározások előtt mindig forduljanak hozzánk, hogy biztosan hosszú távon is jó üzleti döntéseket hozzanak. Érdemes konzultálni a könyvelővel az olyan fontosabb döntések előtt, mint a cégalapítás, az eszközbeszerzés vagy akár a külföldi piacra lépés.

-Hogyan tudnak minden téren naprakészek lenni?

– Nekünk ez a dolgunk! A jó könyvelő nem számlákat tologat, hanem ismeri az ügyfelei kihívásait és azok megoldásaira proaktív javaslatokat tesz. Magas szintű szakmai tudással, mérlegképes könyvelői, adótanácsadói, okleveles nemzetközi adószakértői végzettségekkel állunk a feladatok elé. Az expanzív gondolkodásmód számunkra azt jelenti, hogy nem “csak” könyvelünk – nyomon követjük a számok, bizonylatok mögött húzódó gazdasági eseményeket, figyeljük a vállalkozás helyzetét és pénzügyeinek alakulását is, majd ezek szerint adunk tanácsot partnereinknek.

Egy nő, sok szerep

– Mit gondol, nőként nehezebb sikeres vállalkozónak lenni, mint férfiként?

– Kétségtelen, hogy egy nőnek többféle szerepben kell helyt állnia a férfiakhoz képest, de azt nem gondolom, hogy egyértelműen nehezebb dolgunk lenne. Nőként sok mindent meg kellett tanulnunk a vállalkozói életben, hogy egyenrangú félként kezeljenek minket. A vállalkozói szokásokat évszázadokon át a férfiak alakították, és a nőknek ebbe kell belesimulnia. Ugyanakkor nekünk, nőknek számtalan olyan velünk született kompetenciánk van, ami jól jön az üzletben, de a férfiakra kevésbé jellemző pl. empátia, megérzések. Ügyesen kell megtalálni az egyensúlyt a tanult vállalkozói és a velünk született szerepeink között!

– Hogyan látja miért van több férfi vállalkozó, mint nő?

– A férfi dominancia valóban erősen jelen van, magam is több férfivel dolgozom együtt, mint nővel. Az, hogy mikor indul el egy nőben, hogy a család mellett az egyéni karrierjét is elkezdje építeni attól függ, hogy mennyire kockázatvállaló. Ez pedig inkább a férfiak erénye.

Hölgyek jellemzően a szolgáltatások terén vannak jelen, de az éppen zajló generációváltás miatt a termelő, mezőgazdasági, állattenyésztés, borászat területén is megjelentek a női vállalkozók.

Kellünk egymásnak

– Ön, mint vállalkozó nő, hogy látja a pozícióját?

– Amikor vállalkozóként ülök le egy férfival tárgyalni, ahhoz, hogy egyenrangú partnerként kezeljen, tudnia kell, hogy szüksége van a tudásomra. Ilyenkor a nő nem a nőiességét helyezi előtérbe, hanem a felkészültségét. Minden női vállalkozónak meg kell találnia, hogy hogyan tudja az üzletember énjét láttatni, de ezzel párhuzamosan a férfiak is változnak és nem szabad beskatulyázni őket, mert vannak, akik kifejezetten női vállalkozókkal szeretnek együtt dolgozni. A férfi és a nő nem működik egymás nélkül. Egy kicsi kell a sikerhez mindkettőből.